Kézmosással A Fertőzések Ellen: Az Egészségügyi Világszervezet Projektje

Az egészségügyi világszervezet, angol rövidítéssel WHO, számtalan jótékony célú projektet finanszíroz a világ minden táján, de elsősorban azokban a régiókban, ahol erre a leginkább szükség van. Ennek megfelelően a WHO figyelmének túlnyomó része rendszerint az elmaradottabb, szegényebb országokra irányul, főleg Afrikában, valamint a Közel-Kelet és Ázsia egyes részein. Az Egészségügyi Világszervezet projektjeinek a többsége olyan komplex és költséges problémákat céloz meg, mint például a malária, az AIDS vagy az Ebola elleni küzdelem. Ezen betegségek közül többre nemhogy védőoltás, de még általánosan és jól használható gyógyszer sem mindig ismert, így a komoly eredményekre a legtöbb esetben évtizedeket is várni kell.

Vannak azonban a közegészségügynek olyan részei, ahol kisebb költségekkel is óriási eredményeket lehet elérni a különféle betegségek visszaszorítása terén. Itt többnyire olyan egyszerű dolgokra kell gondolni, amiket a fejlett országban természetesnek veszünk, holott a világ számos részén ezek továbbra sem elérhetőek vagy használatosak. A szappannal, vagy egyéb fertőtlenítőszerrel való rendszeres kézmosás az egyik leghatékonyabb eszköze a cseppfertőzéssel terjedő kórságok tömeges terjedésének megelőzésének. A rendszeres kézmosás emellett számos, a természetben előforduló olyan mikrobának és baktériumnak a szervezetbe jutását is megakadályozza, amely szintén egészségügyi kockázatokat jelenthet. Miután ezek a kórokozók az ember kezére kerültek, csak idő kérdése, hogy evés közben, vagy az arcunkhoz, szemünkhöz érve bejuttassuk ezeket a testünkbe, más tárgyakkal és emberekkel érintkezve pedig tovább is adhatunk belőlük. Persze mindez a fejlett világban már rég nem probléma, hiszen Magyarországon is rendszeresen kezet mosunk szappanos vízzel. Afrika egyes részein azonban nemhogy a szappan vagy fertőtlenítőszerek nem érhetőek el, de még a tiszta víz is annyira szűkösen lehet jelen, hogy nem pazarolják tisztálkodásra.

Ezeken az állapotokon szeretne javítani a Hand Hygiene For All nevű WHO projekt. A projekt több lépcsőben ad választ a kérdésre. Egyrészt a világ elmaradottabb részein az infrastruktúra fejlesztésével igyekszik elérni, hogy minél több ember tudjon vízzel tisztálkodni, másrészt az oktatáson keresztül is megpróbálja a helyiek figyelmét felhívni a kézmosás fontosságára. A helyzet ugyanis az, hogy a megfelelő oktatás hiányában sok százmillió ember még csak nem is tudja, hogy a rossz higiénia és a megbetegedések között összefüggés van. Más helyeken az infrastruktúra és a szándék is megvan, de mondjuk kézfertőtlenítőből és szappanból van hiány a szegénység miatt. A WHO itt a tisztálkodószerek biztosításával próbál segíteni. A kezdeményezésnek van még egy válaszreakció lépcsőfoka is, amely akkor lép életbe, ha valahol valamilyen fertőzés kezd el nagyszámban terjedni. Ilyenkor a kezdeményezés keretében több erőforrást visznek az adott térségbe, szükség esetén akár mobil higiéniás állomásokat is felállítanak az utcán, hogy visszaszorítsák a kórokozók terjedését.