4 Vakcina, Amely Emberek Millióinak Életét Mentette Meg

A koronavírus ellen rendkívül gyorsan kifejlesztett védőoltások ellentmondásossága miatt a világ számos területén ismét fellángolt az oltásellenesség, pedig a vakcinák bizonyítottan emberek millióinak életét mentik meg minden évben. A védőoltások különösen fontosak a gyermekek számára, akiknek az immunrendszere a legtöbb kórokozó ellen még nem tud olyan hatékonyan védekezni, mint egy felnőtté. A vakcináknak döntő szerepük volt abban, hogy az utóbbi 150 évben a gyermekhalandóság az egyes helyeken akár 50 százalékot is megközelítő értékekről 1 százalék alá csökkent. Az emberek sajnos hajlamosak elfelejteni, hogy milyen kegyetlen és borzasztó betegségeket sikerült leküzdeni a vakcinák széleskörű alkalmazásával, amelyek most az oltásellenesség miatt elkezdtek szépen lassan újra megjelenni. Íme 4 betegség, amelyet a fejlett világban sikerült szinte teljesen eltörölni a kötelező védőoltásokkal. 

Himlő

A himlő egy ma már sokak számára ismeretlen betegség, amely alig több, mint 100-150 évvel ezelőtt még emberek millióinak haláláért volt felelős évente. A fertőzött személyek bőrén különféle kelések és ragyák jelentek meg, majd néhány nappal ezután ágynak estek és az esetek 30 százalékában 1-2 héten belül meg is haltak. A himlő különösen sok gyermek életéért volt felelős. Ismert kezelési módja a védőoltásos megelőzésen kívül nincsen. Ez volt az első betegség, amely világszerte eltűnt a védőoltásoknak hála.

Polio (Járványos Gyermekbénulás)

Az 1940-es és az 1950-es években különösen nagy polio járvány rázta meg az Amerikai Egyesült Államokat. Ez a vírus a gerincet és az izmokat támadja. Bár a gyermekek esetében a halálozási arány 5% tinédzserek esetében pedig 15%, a túlélőkre is szörnyű sors vár. A legtöbb esetben nemhogy mozogni nem tudnak segítség nélkül, de általában a légzéshez is egy úgynevezett vastüdőre van szükségük életük végéig. A túlélők közül sokan akár 60-80 évet is ágyhoz kötötten élnek le, mivel a gyógyulás után a várható élettartamuk nem csökken. A védőoltásnak hála 1988 és 2022 között az esetek száma 99,9%-al csökkent.

Veszettség

A veszettségről a legtöbben nem is tudják, hogy mennyire veszélyes az emberre is. A veszettség azon kevés betegség közé tartozik, amelynek a halálozási aránya 100 százalék. Veszett kutya vagy róka harapása esetén, vagy már a gyanú esetén is azonnal védőoltást kell kapni. A tünetek megjelenése után a vakcina már nem segít és a pácienst általában az ágyhoz kötözik. A betegek agresszívvá válnak, elvesztik a kapcsolatot a valósággal, hallucinálni kezdenek, kómába esnek, majd meghalnak.

Meningitis

A meningitis az agy bakteriális gyulladását jelenti, amely sajnos még mindig 5 millió embert érint minden évben. Bár a fejlett világban a gyermekek már 8-16 hetes koruk között megkapják ezt az oltást, a világ elmaradottabb részein a vakcina még mindig nem széles körben elérhető. A betegség elsősorban a kisbabákra és a gyermekekre veszélyes, akik körében 50 százalékos a halálozási aránya.